ŐSZ/TÉL
Tollfosztás
Miután betakarították a termést, s befejeződtek a mezei munkák, az emberek megpihenhettek otthonaikban. A hosszú, őszi-téli estéken a falu népe gyakran múlatta együtt az időt. Nem véletlenül, hiszen nem volt sem televízió, sem internet, sem bevásárlócsarnokok, ahol elüthették volna a szabadidejüket. A gazdák és gazdasszonyok házról házra jártak, besegítettek egymásnak a fonásban, a kukoricafosztásban, a disznóvágásban, a szüretelésben, de a tollfosztásban is. Mindennek nagy hagyománya volt.
A kacsák és libák tollait általában október végén vagy november elején kezdtél el fosztani, mivel az állatok úgyis levedlették volna apró tollaikat. Valódi szakértelem szükségeltetett ehhez a művelethez, mivel az óvatlan kezek könnyen megsérthették volna a liba bőrét. Az így összegyűjtött tollakat kizárólag az asszonyok fosztották esténként – koma- és szomszédasszonyok egymásnak segédkezve –, férfiak számára azonban szigorúan tilos volt a belépés. Munka közben jókat beszélgettek, pletykáltak, történeteket meséltek egymásnak vagy énekeltek. Ülve dolgoztak, nem szabadott sokat mozogni, tüsszenteni pedig végképp nem, hiszen kárba ment volna a fáradságos munka. Jaj volt a férfiaknak, ha tréfát eszeltek ki az asszonyok megviccelésére! Például madarat tettek a toll közé, s a pihe százfelé repült.
A lefosztott tollat vánkosokba vagy dunnába töltötték, ami végül stafírungként, kelengyeként szolgált. Ha elfogyott a toll, áldomást ültek, ekkor már csatlakozhattak a férfiak is. Az asztalra került a pogácsa, a sütemény és persze a pálinka is. Így töltötték eleink a hideg estéket: szórakozva, nevetve, egymás társaságban, mégis hasznosan.
(Forrás: L. Horváth Katalin: Tollfosztás. Kukkónia négy évszak, 2016)
